Nem tudom meséltem-é már, de amikor én fáradt vagyok, rossz a kedvem, és jelentős mennyiségű csalódás és elkeseredés telepszik meg a lelkemben, kissé furán viselkedem. Ilyenkor vagy rettentő mély letargiába esem, de olyanba, hogy a lelkemből kisugárzó negatív energia megöli a madarakat, és a kisgyermekarcokon könnyeket fakaszt- vagy egyszerűen idiótává varázsol. Ma a második történés ment végbe. Ilyenkor nem bánom égetni magam, se másokat. De csak viccesen. Finoman. SÜN. Lefénykardoztam egy 30cm-es marcipánrúddal a járókelőket, casa bonitát énekelve, és SÜNT kiáltva az utcza emberének, hátha tanulnak belőle. De nem, ők még mindig közönyösek. Komolyan, hogy állhatja ezt meg valaki szó nélkül?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.