Megint nem volt net pár napig... De azthiszem ez a gond megoldódott, mert rájöttem, hogy lehet megjavítani, ha az a probléma lép fel, ami eddig. Hogy mit jelent, amit csinálok, nem tudom, csak azt, hogy segít.(Start, Beállítások, Hálózati kapcsolatok, Helyi kapcsolat, Javítás.) Egyébként, egyáltalán nem értek ezekhez az elektrontos izékhez, csak törvényszerű volt, hogy megtaláljam a megoldást: mivel a Windows összes lehetséges útvonalát bejártam mind kattintásügyileg, mind újraindításilag. Eltartott egy darabig, de megérte: megint rothaszthatom az agyam, és az internet áldásos létezésének köszönhetően másokét is. Mindenesetre azt hiszem kezdek jobban lenni, legalábbis a közönyösségem ismét az egészséges szintet verdesi. Igyekszem nem foglalkozni a körülöttem lévőkkel, sem a saját létezésemet körbeölelő, kiábrándító tényezőkkel. Ha ez sikerül, akkor csak az marad hogy süt a nap, és még mindig van valaki mellettem, mint mindig. Ha nem is akire számítottam, nem is akit szerettem volna. De ez már csak így van apró s jelentéktelen életecském tapasztalatai szernt: az emberek belépnek az életembe, aztán kissebb-nagyobb drámákkal eltűnnek, vagy csak egyszerűen kikopnak. A legjobb barátok, és az ellenségek ugyanúgy elfelejtődnek.

Azért érdekes jelenség, ha egyiküket megpillantod az utcán, teszem azt négy év elmúltával. Nem azért, mert annyit változott volna-hanem mert Te annyit változtál. Egész más a felfogásod, más az életed, és el sem tudod képzelni, hogy Te voltál aki megélte azt a multat azzal az idegennel. Akiben még mindig látod az egykori legjobb barátot, de hezitálsz, hogy köszönj-e, hiszen az ő világának (ezek szerint) sosem voltál olyan fontos része, mint ő a tiédnek. Érdekes volt: mivel már nem ismerem, nem járt fájdalommal, csak rámutatott, mennyire nem érdemes ragaszkodni semmihez, amikor úgy is változik. Adott emberek között, adott helyzetben kell boldognak lenni, mert nem változtathatsz, és mert úgy is változni fog. Talán az utóbbit nehezebb elfogadni. Nekem legalábbis. Vannak, akiktől nem bírnám elviselni, ha úgy tűnnének el a világomból, ahogy jöttek, nyom nélkül folytatva az útjukat. Össze akartam kötni az enyémet az övékkel, de azt hiszem ez lehetetlen. Mindenkit elveszítek. Már most, előre borzasztóan hiányoznak. Épp ezért elkezdtem ismerkedni, barátkozni, mindig épp azzal, akit mellém vetett az adott nap. Nem igazi, örök barátságok, hiszen azok nincsenek is...de jól éreztem magam. Ez a lényeg, és az, hogy majd ők is elsodródnak, és lesznek mások, és így tovább, és így tovább.

Visszatérve...Nem bírnám elviselni pár embertől, hogy csak úgy távozzon. Mivel az ő életüket se jogom, se hatalmam nincs befolyásolni, (ha lenne hatalmam, találnék hozzá jogot is...:)) , csak egyet tehetek: hagyom, hogy nyomot hagyjanak. Emlékeket, de ami még fontosabb: hagyom hogy megváltoztassanak. Akkor már sosem veszíthetem el őket, hiszen tanítottak valamit, és az már a részem. Velem maradnak, bennem. Másoknak olyan lehet, mintha maradnának, így csak én veszítem el őket, de nem tűnnek el, a hatás megmarad. És mi kéne több...

Kár hogy ez most fog megtörténni velem. Barátokkal még egyszerűbb felfogni, de azzal aki a legtöbbet jelenti nekem, nagyon nehéz. De remélem sikerülni fog, és tudok majd a folyóban játszadozni nélküle is. Úgy, hogy jól érezzem magam anélkül, hogy az egyetlen reményem az lenne, hogy újra mellé sodor a víz.

"Az ember sohasem teljesen önmaga, inkább kombinációja mindazoknak, akikkel valaha dolga volt."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.